Halász-Domak Judit



Vidéki lányként 1983. július 20-án születtem Pécsett. A gimnáziumot a pécsi Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban végeztem, majd 2002-ben felvételiztem az ELTE- Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karára. Főiskolás éveim alatt tagja voltam a Hallgatói Önkormányzatnak két évig Kollégiumi HÖK elnökként. 2006-ban szereztem meg a diplomámat logopédus szakos tanár és pszichopedagógus szakos terapeutaként.
2006. szeptember 1-től, pályakezdésem óta dolgozom a Fekete István Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola, ma már Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat XII. tankerületénél, logopédusként. Anyaintézményem a Németvölgyi Általános Iskola, és az ELTE Gyakorló Óvoda, előtte hét évig voltam tagja a Németvölgyi Általános Iskola logopédiai osztályokhoz tartozó logopédiai csoportjának.
Munkaközösség vezetőként 2008 óta tevékenykedem. 2013. júniusában szereztem meg második diplomámat a Budapesti Műszaki Főiskola Pedagógus szakvizsga és Közoktatás vezetői szakán.

A logopédia szakterülete mellett a mozgásfejlesztés is titkon vonzott, hiszen számos esetben e szakterülettel csak egymást támogatva, kiegészítve érhetjük el a gyermekek fejlődésében a várt eredményt. E szemlélettől vezérelve 2010-ben elvégeztem az Alapozó mozgásfejlesztő tanfolyamot.

2016-ban sikeres minősítést követően Pedagógus II. fokozatba soroltak át.

Szabadidőmben hazautazom a szüleimhez Görcsönybe, szeretek sportolni, főzni, énekelni, varrni.
Munkám során szeretnék olyan személyiség lenni, aki jó hangulatú, nyugodt légkört teremt a sikeres oktató-nevelő munkához. Aki törekszik elsajátítani mindazon ismereteket, melyek a gyermekek munkájának irányításához, fejlődésük elősegítéséhez és kibontakoztatásához szükségesek.
 

Fel↑