játék az arcunkkal


Változatok:

1. Megbeszéljük, hogy melyik arc milyen érzelmet fejez ki.
2. Beszélünk arról, ki hogyan érzi magát és ezt mimikával is megerősítjük.
3. Eljátsszuk a különböző érzelmek kifejezését, először a felnőtt mondja: szomorú, vidám, fáradt, stb és a gyerek mutatja, majd szerepcsere.
4. Találd ki hogy érzem magam! Szerepcsere.
5. Érzelmi állapot kártyákhoz arcos kártyát társítani.
6. Érzelmi állapot kártyákon szereplő érzelmek eljátszása, meg is lehet beszélni, történetet építeni köréjük.
7. Színes arckártyákon különböző érzelmi állapotok megjelenítése az apró tartozékok segítségével.
8. Rövid mesékben előforduló érzelmi állapotok azonosítása, megnevezése, újramesélése az arckártyák segítségével.

Meseötletek:

A méhecske és a galamb

Egy napon a méhecske beleesett a patakba és majdnem megfulladt. A parton ült egy galamb és a segítségére sietett. Egy falevélből csónakocskát hajtogatott és a méhecskéhez beengedte a vízbe.
A méhecske, ha nehezen is, de belemászott a csónakba és kievickélt a partra. A parton megszárította a szárnyait és elszállt. A szabadítójáról persze nem feledkezett meg.
Eltelt néhány nap és a méhecske észrevette, hogy egy vadász a puskáját emeli valamilyen állatra. Ijedten vette észre, hogy segítőjére, a galambra céloz az ember. Nem gondolkodott sokáig. Hirtelen odaszállt a vadász kezéhez és megcsípte az ujját, amitől persze a vadász leejtette a puskáját.
Gondolhatjátok, hogy a méhecske milyen boldog volt; most ő mentette meg azt az állatot aki korábban az ő segítségére szaladt.
(népmese – forrás: www.operencia.com)

A zenemanó

Élt egyszer egy apró kis emberke. Senki nem tudta az igazi nevét, ezért úgy hívták: A zenemanó. Ez a picike, nagy fülű manó nappal aludt, éjszaka pedig belopakodott az emberek álmaiba, és dalokat énekelt, vagy éppen csodaszép dallamokat játszott gitárján. Az emberek mikor felébredtek, rendszerint nem emlékeztek ezekre az álmokra, csak örömmel nyújtózkodtak egyet, és ezt mondták: - Milyen jól aludtam az éjjel! Azonban volt néhány ember, aki nem felejtette el a zenemanót, ők, amikor reggel felkeltek, az első dolguk az volt, hogy leírták azokat a dallamokat, amiket álmukban hallottak. Ezekből az emberekből lettek később a zeneszerzők. A manó irigyen figyelte ezeket az embereket, mert ő azt szerette volna, ha senki sem emlékezik az álmára, és a zene csak az övé marad. Ezért egyszer panasszal ment az Álomtündérhez, aki az emberek álmaiért volt felelős.- Mondd meg nekem, hogy miért engeded az embereknek, hogy emlékezzenek a zenémre? - követelte mérgesen. Az Álomtündér elmosolyodott. Szerette a zenemanót, így nem tudott rá haragudni.- Az emberek nagyon elfáradnak estére. - mondta. - Tudod, rengeteget dolgoznak, és nagyon várják már az éjszakát, hogy lepihenhessenek végre. Te megédesíted az álmaikat, és ők hálásak ezért, még ha nem is mondják el neked. És van, aki továbbadja azt a csodálatos zenét, amit tőled hall. Miért irigyled hát tőlük ezt? Hiszen szebbé teszed ezt a világot!- Én nem az emberek világát akarom szebbé tenni. - morgott a zenemanó. - Én az álmokat akarom megszínesíteni.- De bolond vagy! - nevetett az Álomtündér. - Azt hiszed, hogy van különbség az emberek világa és az álmaik között? Minden ember azon dolgozik, hogy az álmait valóra váltsa! Ezért jó, ha ez emberek emlékeznek az álmukra. Így van miért dalolnod. A zenemanó percekig csak töprengett az Álomtündér szavain, aztán széles mosolyra húzta a száját. - Akkor ezentúl hangosabban fogok énekelni, hogy mindenki emlékezzen az álmára. Az Álomtündér felemelte az ujját, és intett. - Ne tedd! Énekelj csak halkan, úgyis csak az hallja meg, aki nem fél az álmaitól. És ne aggódj, aki nem fél az álmaitól, az megérdemli, hogy hallja az éneked.Azzal az Álomtündér eltűnt, a zenemanó pedig a dolgára indult. Úgy elbeszélgették az időt, hogy észre sem vette, hogy beesteledett.

Fel↑